II. Leto, az istencsászár nincs többé. A halálát követő másfél évezred technikai forradalma és népmozgásai gyökeresen átalakították az addig változatlan civilizációt. Emberek milliárdjai hagyták el a lakott bolygókat, és telepedtek le az univerzum új, feltáratlan zugaiban. Ám az ismeretlenből egy új veszély fenyegeti II. Leto egykori birodalmát. Valami, ami nemcsak a törékeny társadalmi rend összeomlását okozhatja, hanem a fűszer egyetlen forrásának a pusztulását is. Az új fenyegetéssel csupán egyetlen szervezet veheti fel a küzdelmet: a Bene Gesserit rend, mely a változások közepette is megőrizte ősi célját, az emberiség génállományának megőrzését – bármi áron… A kötet a nagy sikerű Dűne-sorozat ötödik kötete.
A Dűne-regényfolyamról sokan azt tartják, hogy a II. Leto átalakulása utáni kötetek egyre filozofikusabbak, egyre nehezebben felfoghatók. Az első megállapítás részben igaz, noha már az eredeti Dűne-történetet is a szokványos tudományos fantasztikumnál jelentősen komolyabbá teszik vallási, politikai és bölcseleti bonyodalmai és összefonódásai, a nehezebb érthetőséget illetően azonban bizonyos fokig eltér a véleményem, hiszen Herbert minden művében biztosít az olvasónak egy jól követhető vezérfonalat. A Dűne eretnekei nek cselekménye is - látszólag - két fő szálon fut; a tleilaxiak által különleges, ámde szinte a regény végéig kifürkészhetetlen képességgel felruházott, módosított Duncan Idaho-ghola, valamint a homokférgekkel éppily titokzatos módon kommunikálni képes rakisi leánygyermek, Sheeana köré csoportosul lényegében minden esemény. Kettejük találkozása, esetleges pároztatásuk már a regény elején elkerülhetetlennek tűnik fel, Herbert ugyanakkor a lehető legtovább késlelteti, és néhány finom csavarral még viszonylagosan váratlanná is teszi a megoldáshoz vezető tetőpontot.